Versek

Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
Sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni,
Mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
Otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
Imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat

Tudod?
Tudod hogy miota ismerlek szeretlek nagyon?
Tudod hogy a tekinteted nekem egy vagyon?
Tudod hogy parancsolsz ha tölem valamit kérsz?
tudod te mit teszel ha hozzám érsz?
Tudod mennyire fáj ha levegönek nézel?
Tudod hogy éget ha szimplán csak rám nézel?
Tudod mennyit ér nekem eggyetlen szavad?
Tudod hogy imádlak pedig nem szabad?
Tudod hogy utálom ha másra is ránézel?
Tudod hogy imádom ha engem kérdel?
Tudod mennyit sirtam már érted?
Tudod hogy örültem mikor bocsánatom kérted?
tudod mennyi kérdést tudnék még feltenni?
Tudod hogy téged nem tudlak feledni?

Az életről

Az életről alkotott képed hazugság
napjaid megvannak számlálva
jön egy nap elmulik
egy álom eltűnik
élet mely lassan száll
s azt veszed észre a halálos ágyadon
életed céltalan volt
csak tengtél és voltál
csak éltél a mának
s nem törödtél semmivel senkivel
elmúlt az élet se nem volt értelme
voltál egy ember egy pont a nemztetiségben
mindenre sz*rtál nagyívben
mi9ndenkit utáltál kivéve akit nem
mindenki rossz volt csak te nem
látod?
hazugság z életed
mert te voltál a rossz a gonosz
te voltál a fájdalom benned élt a kin
a vágy mikor lesz ennek ég már?!

Véget ér...

Egyszer minden véget ér,
véget ér a tél a nyár is
véget ér az életünk is
Eltünik minden mi ép
Elvesz minden ami szép
lemegy a nap feljön a hold
de te mégis tovább alszol

Halál

Fektete mint az éj
sötét mint a kéj
csak arra vársz
hogy rádtaláljon
vágre már a megváltó
HALÁL

Elvisz magával örökre
s nem kell várnod a jövőre
el kell hogy hidd
ennél jobb nincs
meghalok se nekem ez kincs

Kopórsóm fekete mint a szén
Bőröm fehér mint a hó
ajkam kék testem élettelen
nem mozdulok
hisz rám talált a
HALÁL!!

Már várom az órát...

Nem mondta el mire készül, mielőtt megtette,
Nem mondta el, csupán csak sejttette.
Azt, mi megtörtént, már nem lehet megváltoztatni soha,
Pedig ha lehetne, visszahoznám őt, ó én ostoba!

Azt mondta erős marad, ne aggódjak érte,
S én megnyugodtam, miközben ő azt gondolta: Miért ne?
Miért ne haljak meg, ha nincs mi itt tart többé?
Miért éljek a fényben, mikor vár rám a sötétség?

Sötétség...a szó mi oly csábító lehet,
Egy olyan embernek, aki nem lát már fellegeket.
Lehajtott fejjel járt az utcán,
Kinek is hiányozna ő itt már ezután?

Oly sötét gondolatok ezek, mint borult éjszakán a fellegek,
De ha mögé nézne az ember, észrevenné a fényt,
Mely rejtve marad ugyan, de szívünkbe visszahozná a reményt.
A reményt, mely őt is itt tartotta volna,
De az élet helyett mégis a halált választotta.

Lelke talán megnyugvást talált,
Ez az egyetlen remény mi táplál,
Mert az ő halálával én mindent elvesztettem,
S már várom az órát, hogy követhessem.

El kell mennem,
életemet el kell vennem.
Már nincs vidámság,
elhagyott a boldogság.
Kérlek, értem ne sríjatok,
szavakkal többet ne hívjatok.
Már nem fogok hallani,
békében fogom a világot elhagyni.
Már régóta nincsen életem,
eljött számomra a végzetem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,
nég érzem szvíemben a tépést.
Nem akarok többet fájdalmat okozni,
se a lelkekben a gyötrődést fokozni.
Isten Veletek,
tudom mindig szeretettek.

Csend és nyugalom,
amire vágyom.
Szeretet és Béke,
amire vágyunk.

Zaj és forgatag
az élet amit látunk.
Háború és Vér
az egész Világunk.

Halálosztó

Sötét hajnalon,
Sátáni dalnokok.
Emberi rituálé,
És jöhet a finálé.

Vércseppek a kősíron,
Széttépett fájdalom.
Kés az emberben,
Nincs kérelem.

Itt nem használ a könyörgés,
Csak a fájdalmas nyögés.
Ha még élsz, és úgy kínoz,
S a fájdalmat már nem bírod.

Kínozlak téged,
A halálra felkérlek.
A lelked már nem kell,
Csak a halál mit adhatok.

A szerelem elmúlt,
Megölte a káosz.
A fény kihúnyt,
A sötétet várom.

Vér szárad a lelkemen,
Túl már sok emberen.
A halál az élet,
Had öljelek meg kérlek!

Hatalom a kezemben,
Félelem a szemedben.
Halott már a tested,
Most végre boldog a lelkem.

Nincsen az a szó már,
Hogy 'szerelem',
Itt van már a halál,
Élettelen a tested.

Nézem a hulládat,
Készítem a fejfádat.
Nem érzek már fájdalmat,
Sem pedig vágyakat.

A pokol szülötte

A pokolból jöttem,
Én ott születtem.
S most a földön vagyok,
Minden este vért ontok.

Nincs olyan ember,
Ki nem félne tőlem.
S mégis van olyan,
Aki szerethet engem.

Kockázatot vállal,
Én jól tudom ezt.
A szívem kárhozott,
S elűzőm ezt.

Ne szeress,
Mert megtalállak.
Ne keress,
Mert én utállak.

A szerelem túl szép,
Kárhozott betegség.
De nekem marad a vér,
S nincs már remény!