Versek:
Sötétben
Mit vársz, haljak vagy éljek…?
Meghalok, nem kell félned…
Ez itt sötét…nagyon sötét…
Valaki…halkan…,
Közeledik felém…
De sötét ábrázata… titok.
Titok…titok………….
Halk léptek dübörögnek…
Vér borítja az eget…
A hold egészet mutat,
Az óra 12-t kongat!!!...
Ablak mögött sötét fák lombja…
Egy angyal néz ki rajta…
Ki nekem ezt mondja:
Vér a vérért…hús a végért.
csajszi-007 verse
A vámpír
Bűnös volt születése is,
Akkor kellett volna neki
A halált csöndesen átadni,
Vele sok rosszat megelőzni.
De nem látta meg senki jövőlátó,
Hogy az ártatlanból nemsoká lesz ártó.
Ártatlan? Vagy már gonosznak született?
Mindegy. Soha jó már többé nem lehet.
Nem lehet. És kívánná-e?
Nem tudom én se, ő se.
Ez a sors átkos ajándéka,
Mit tehet mást: elfogadja.
Ártatlanok tisztító vérében
Mocskosan semmit sem érez.
Mások drága életét ellopja,
Szentségtelen létét hosszabbítja.
Forró vérrel égeti szét torkát,
Sötét árny ő, ezért hát éjjel jár.
Lesi áldozatát, mint gyilkos vadász,
Lába nyomán mindenhol csak halál.
A szenvedést nézi nevetve,
Minden sejtje kegyetlen.
Tán maga az ördög, meglehet,
Szemében is látod: lelketlen.
Élőhalott ő, nem is lélegzik,
Nem él, csupáncsak létezik.
Szánnád, ha nem gyűlölnéd őt,
Neked is, neki is megváltás a tőr.
Ha lelkét egyszer vissza is kapja,
A sok ezer áldozat a békét meg nem adja.
Addig követeli vissza tőle létét,
Míg fel nem emészti egészen a lelkét.
Halál. Ez az egyetlen megoldás.
Minden vámpírnak végső megnyugvás.
Lélektelenül volt ezer gyilkosság,
De a lelke tiszta. Hát van vámpírmennyország.
Annie Flower verse
Nem igazi áldozat
Az utca csendjét léptek törik meg,
egy lény jár arra,
most jött érted meg.
Vámpír ő ki az éjjbe burkolózik,
a hideg borzongat,
mikor meglátod ki áll itt.
Ő az nem pedig más,
a megtestesült gonoszság,
Gondolkoznál egy percig,
de nem megy,
mert a lábad a földbegyökerezett.
Hideg tekintetet kapsz csupán,
nem pedig választ,
hogy túléled-e a találkozást.
Némán közelít a fenevad,
s a szíved kalimpálva hajt.
Ott áll előtted,
szemében nyűg vagy, táplálék,
ő viszont neked ajándék.
E balga idegen kiről most szó van,
kit a vámpír megtámadott,
maga is gonosz akar lenni.
Vámpírrá akar lenni,
s a piros nedűből részesedni.
Undorító vágy egy emberi lénytől,
nem is teljesülhet,
ha a vámpír úgy dönt.
Készséggel aláveti magát a vad szörnynek,
de a vámpír gonoszabb annál, hogy életét meghagyja,
s úgy tegyen ahogy más kívánja.
Így hát vámpírrá nem lessz a szerencsétlen,
hanem halott lessz és többé fel nem ébred.
Vámpírok iránti szeretete egyetlen adománya,
hogy étkük lehetett egy vacsorára.
Az egyetlen
Hát te vagy az az egyetlen,
Születésem óta töled rettegek,
Soha véget nem érö kín,
S véres háború dúl oda kinn.
Fagyos téli éjszakák,
Vértöl átitatott vallomás,
Te vagy az az egyetlen,
S nincs még valaki ki íly kegyetlen.
Kegyetlenül könyörtelenül elbántál te velem,
Csak arra kérlek hogy karóval döfd át a szívem,
Taposd a sárba vagy harapj belé,
Én így is úgy is haladok a halál felé.
Te vagy az az egyetlen,
Ki sebet ejthet lelkemen,
Álltál elöttem s átváltoztál,
Hegyes szemfogú démonná váltál.
Te voltál az,az egyetlen,
Ki az éjszakába vihetett,
De mosmár én vagyok az az egyetlen
Egyenesen az éjszaka gyermeke.....
Összetiport lelkek, hulló könnyek,
Fájdalmas emlékek, kísérik lépted,
Nem zavarnak téged,
A bűn nem éget,
Beteg a leked,
Méreg a véred...
Az élet sötét oldalán, egyszer én is ott fogok állni talán.
Sosem tudni mikor, de úgyis eljön a halál.
A boldogságot nem ismerem, csak a zord magányt,
De a holnap mindig rám talál.
Depresszióba és magamba burkolódzok,
s tudom ez elöl nem futhatok.
Hiába keresem a boldogságot
Mindig utálatot kapok.
És ha csupán egy beszélgetésre vágyok,
mindenki elfordul előlem , s akkor megint az eszembe jut. Csak magam vagyok!
Más lettél
Más lettél,
Arcodról lepereg a fény,
Nem ismernek, mert nem akarnak,
Félnek töled s könnyeik fakadnak.
Én nem félek,
Mert ismerlek,
Tudom milyen vagy s félhetnék,
De nem teszem, mert más lettél!
Nem értelek, ha értenélek rettegnék,
Félnék s a hajamat tépkedném,
De nem teszem,
Mert nem az én végzetem!
Sötétbe burkolodzó éjszakai alak,
Rémítö külsö, ember feletti szavak,
Csak rám nézett és én tudtam,
Eljött értem az élő halott maga.
Fehér arc, hosszú köröm,
Figyelö szem, ajka vér vörös,
Fekete haj, magas termet,
Ragadozó járás, egy biztos hogy nem ember.
Csak jött felém és én nem mozdultam,
Futhattam volna de nem tudtam,
Lépésnyire volt tölem s nyakamra vetette magát,
Fura volt, de nem fájt.
Eszméletlenül a földre rogytam,
Fájt mindenem s éhes voltam,
De valami mást akaratam,
Vérre fájt a fogam....
Szembe jött velem egy eltévedt kislány,
- Segíts félek!! Nem találom az anyát!! -
Már nem hallottam mit mond csak a nyakát láttam,
S már rá is vetettem magam.
Nem maradt más csak vértócsa s halott gyermek,
S gyűlöltem azt amit tettem,
De muszály volt, tudom,
Olyan volt mintha nem lenne büntudatom.....
Kezdődik a tél,
Amikor a szakállas manók a fákon,
A szomorúság hegedűin játszanak.
Néhányan szélnek
Nevezik azt, mi valójában a keserűség
Magányos szólója,
És ami mindig eszembe juttatja,
Hogy minden kopár, nem maradt
Egyetlen levél sem.
Amiről télen álmodom, nem lehet enyém:
Szerelmes vagyok, zöld, tündérfényű
menyasszonyi fátyolba
Burkolózom, sötét smaragdok díszítik,
Rejtély, zavar és káosz.
Megszerettem az aszkéta ágyékának durva,
Érdes tapintását. Becsukom szemem,
Belélegzem az örökzöldet...
Kifelé az erdőből,
Az éjfél fehér kancáján nyargalok,
Homlokán bürök és az éj árnya.
Felnézek a hamuszín égboltra.
A felhők felettem táncolnak.
Az ég arca megváltozik.
Nőket látok szarvakkal. Férfiakat manccsal.
Visszatérek az erdőbe, és az örök kötelék
Fakoronájával ékesítem fejem.
Zöld lesz.
Koszorúm szeretők és bűnösök koronája.
A kisebb isteneké és tolvajoké.
Őrzi a világ csillagfényes sötétségét,
Azt, ami elmúlik, azt, ami újrakezdődik.
Királynői viselet.
Hét fekete vámpír
Csontos ujjak markolják a napot.
Húzza mind lefelé,
Fáradt vére égre, földre csorog.
Sűrű fekete lé.
Útnak dőlve, lépek, ahogy tudok.
Körölöttem csattog a szél.
Az éjjel éhes. Könnyű préda vagyok,
ugyanúgy, mint mind, ami él.
Ha jönnek már, nincs menekülés.
A sziklafal és a vaskerítés mind kevés.
Hét fekete vámpír,
szép véremre jár.
Nem fáj. Nem fáj.
Hét fekete démon,
szívem harapja már.
Nem fáj. Nem fáj.
Belehalok, mégse fáj.
Árva lélek - suttogják a papok -,
csússz térdeiden.
Ők sem értik, máshol van a titok,
én is azt keresem.
Félek már, hogy nincs kegyelem.
Csak marakodnak bűneimen.
Értem sosem.
Hét fekete vámpír
szép véremre jár.
Nem fáj. Nem fáj.
Hét fekete démon
szívem harapja már.
Nem fáj. Nem fáj.
Többé sohasem fáj.
Lement a Nap, eltűnt a fény
Ilyenkor a vámpír életre kél.
Így teszek én is, újult erővel,
De egyúttal kínzó éhséggel.
Új prédára vágyom, friss, meleg vérre
A gyilkolás örömének gyönyörűségére,
Érezni akarom a vadászat élményét,
Így az utcán éhesen néztem szét.
Mintha mindenki tudná, mi a célom,
Mintha tudnák, nem ember vagyok, hanem egy démon,
Senki nem járt felém, kihalt volt a táj
Engem is megérintett a hatalmas magány.
Türelmesen vártam, de egyre éhesebben,
Inni akartam, még ebben az éjben.
És, végre felbukkant egy ember,
Éreztem, hogy szívem ismét hevesen ver.
A férfin nem látszott, hogy észrevett volna,
Ment, amerre indult, amerre hívta dolga.
Hallottam lépéseinek egyenletes zaját,
Láttam szélben lobogó hosszú, barna haját.
Csendesen követtem, míg meg nem állt,
Mintha megsejtette volna a Halált,
Melyet én hoztam magammal, most, neki
Hogy kiszívjam a vérét, sajátommá tenni.
Megfordult, először nem ismert meg engem
Megszólalt: „Jó estét! Mi járatban erre?”
Gonoszan elmosolyodtam, s közelebb léptem,
Ekkor látta meg arcom, fehérségem,
Láttam a felismerést arcán, a félelmet,
Ahogy sápadtan, ijedten rám meredt.
Megragadtam, de kitépte magát kezemből,
S menekülni kezdett el tőlem, a sötétből.
Láttam, ahogy fut, kétségbeesetten
De megbotlott, elesett, s ott álltam felette,
Megragadtam, s felhúztam magamhoz,
Fejemet odaszorítottam meleg nyakához.
Fogaimat belemélyesztettem puha husába,
Ő belefáradt az értelmetlen tusába,
Megadta magát, végleg legyengült,
Karjaimban teljesen ernyedten feküdt.
Szívtam, szívtam, míg szíve dobogott,
Szemeimben gonosz fény lobogott.
Ledobtam, s sebesen visszaindultam,
S koporsómban elégedett álomba borultam.
Csillagok
Ha az égen ragyogó csillagokat nézzük:
Lelkek, akik nem húnynak ki soha.
Fényből táplálkoznak, nem levegőből.
A lélek a test nélkül a leggyönyörűbb,
Ha nem számíthatunk arra,
Hogy itt van mellettünk.
Idézetek:
"Az élet egy álom,útban a halál felé"
"A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart"
"Ha elveszítünk valakit akit szeretünk, úgy adhatunk neki örök életet, ha szeretetünk sosem szűnik"
"Élet és halál határán jársz. Sötétség és fény között rekedtél, reszketve az elmúlás terhes, hideg levegőjében.
Az idő kereke újra fordul egyet. Ami élt eddig, most elmúlik. Ami holt, most új életre kel...
Az újjászületés pillanatai.
Az izmok egyszerre húzódnak össze, az érzés késként hasít a testbe. A levegő ezernyi tűvel szurkál, az érintés fáj, a hang kínt okoz. Elfogadni a megmásíthatatlant: élsz. Újra és újra. Minden alkony életet hoz, s minden hajnal halált".
"Ha mellettem vagy, úgy érzem, magam vagyok, újra önmagam."
"Ez a szerelem egy kard, amely elválaszt minket."
" a sötétség akármikor, akárhol ott van. nem láthatod, de érezheted az érintését. csak el kell hinned, hogy létezik. Ha nem tudsz hinni ebben, akkor a sötétség többé nem létezik számodra."
,, Az ajka piros volt, a szeme nyílt, haja színarany, arca fehér; Lidérc ez a nő: csak éjszaka jár; sápadt lepra, Eleven Halál, és dermed tőle a vér. "
"Az Ördög elképedve állt, érezte milyen ocsmány a jóság..."
/A Holló - The Crow/ |
AJÁNLOM AZ OLDALT
